November 3-án megyek legközelebb közönségtalálkozóra, ahol a 7-én színpadra kerülő Molnár Ferenc: Az ördög c. vígjáték alkotóitól tudok meg érdekességeket a darabról és a veszprémi előadás alkotói folyamatáról. Igen, alkotás a színrevitel is, a rendező, a dramaturg és a fellépő művészek részéről is!
A darab szövegét olvasva sok érdekes mondatot és párbeszédet találok benne, és érdeklődve várom, hogy ezek hogy „működnek” majd élesben.

Molnár Ferenc egy 1921-es interjúban arról számolt be, hogy Az ördögöt csak Amerikában egyszerre négy társulat mutatta be, összesen 364 amerikai, 200 német, 43 olasz és 32 magyar színpadon játszották 14 év alatt. Ízlelgessük egy kicsit ezeket a számokat! Több mint 600 amerikai, német és olasz színpadon mutatták be 14 év alatt. Vajon hány előadást jelenthetett ez? El sem tudom képzelni!
A darab műfaja vígjáték, de valahogy mégsem annak tűnik. A közönségtalálkozón Benkő Péter rendező valószínűleg szót ejt erről is.
Újra találkozom majd a címszereplővel, Klem Viktorral, akinek eddig két előadását láttam Veszprémben, és nagyon érdekel, hogy mit mond majd az Ördög megformálásáról.
Mit fogok megtudni tőle és a többiektől (Jolán: Szederjesi Teodóra; János: Vaszkó Bence; László: Gaál Attila Csaba; Elza: Rubold Emília; Selyem Cinka: Reiter Zita; András: Máté P. Gábor)? Nem tudom, majd ott kiderül. Minden közönségtalálkozón vannak meglepetések! Ezért érdemes ott lenni.
A közönségtalálkozók után a darabban észreveszek a történeten és a szórakozáson túlmutató értékeket. Így azok is az enyémek lesznek!
Kerékfy Pál
Szereposztás és jegyek itt. Igyekezni kell, ha valaki meg akarja nézni! A premierre már elkapkodták a jegyeket, szombatra és vasárnapra még akad egy-egy darab, de azok se maradnak árván sokáig.
Kép: Veszprémi Petőfi Színház
Discover more from Akarattyai Hírmondó
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
