Színpompás zenés felvonulás lesz

Augusztus huszadika. Államalapító királyunk ünnepe. Magyarország születésnapja.

Sokféleképpen ünnepeljük ezt a napot, többféle hagyomány kapcsolódik hozzá. Most a Veszprémi Petőfi Színház egy új, a színház hagyományaihoz illő módon ünnepli ezt a jeles napot.

Színpompás felvonulás lesz a város szívében: 14 órakor az ActiCity Tánc- és Mozgásművészeti Központtól indul, és a ligeten keresztül jut el a színházkertbe, majd a színház előtti térre.

Szent István és Boldog Gizella szobrának replikája a színház előtt

Ahogy már megszokhattuk, zenekar szolgáltatja a zenét, lovasok és a színház zászlóforgató akadémistái is kísérik a királyi pár szobrának replikáját, ami a menetet vezeti. 

Minden regisztrált felvonuló kap egy koronát, amit kézzel és nagy szeretettel készít a színház egyik munkatársa. Regisztrálni a színház weblapjáról elérhető űrlapon lehet: István, a király nap regisztráció

A Laczkó Dezső Múzeum előtti téren solymászbemutató várja a felvonulókat. 

15 órára ér a menet a Színházkertbe, ahol íjászbemutató, íjászkodási lehetőség, a nap témájához kapcsolódó kézműves-foglalkozás, és pónilovaglási lehetőség közül lehet választani. 

Ugyancsak 15 órakor kezdődik a színház előtti téren a rendkívüli közönségtalálkozó. Miért, milyen előadással kapcsolatban lesz ez a közönségtalálkozó? Még nem mondtam, hogy augusztus 20-án lesz az István, a király musical díszbemutatója. Erre már több mint egy hónapja elfogyott minden jegy, de a közönségtalálkozó valamelyes kárpótlást nyújt azoknak, akik most nem tudják megnézni az előadást. 

A közönségtalálkozón, ahogy mindig, most is az előadás megszületésének műhelytitkairól beszélnek az alkotók. Ezeket a beszélgetéseket én mindig nagyon érdekesnek és értékesnek tartom, mert hozzájárulnak az előadás jobb megértéséhez és befogadásához. 

A szereplők előadnak néhány legendás dalt a színház előtti téren. Én nem hagyom ki! Ezt a rövid videót a májusi sajtótájékoztatón rögzítettem:

Szent István királyról és koráról szóló totó is lesz, amin a musical valamelyik októberi előadására lehet jegyet nyerni. 

A Színházkertben délután és az esti előadás idején is, egészen napi program zárásáig ételt, italt és kézműves termékeket lehet vásárolni. Jó hamburgereket és réteseket szoktam ott enni.

A díszbemutató után, kb. ½ 11-től, nem tűzijáték, hanem látványos fényjáték zárja a napot, hiszen a színház mindig gondol az állatokra is.

Szerintem igen jó délutánt és estét lehet majd 20-án Veszprémben eltölteni. Mindenkit biztatok, hogy regisztráljon (itt). 

Este az István, a király rockopera ünnepi díszbemutatója lesz. Az alkotási folyamatról itt lehet olvasni:

Kerékfy Pál

A video és a képek a szerző felvételei, a Veszprémi Petőfi Színház engedélyével. Közlésükre a CC BY-NC-ND licenc feltételei vonatkoznak.


Discover more from Akarattyai Hírmondó

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

Színpompás zenés felvonulás lesz” bejegyzéshez 3 hozzászólás

Leave a Reply