Hadd lássa minél több ember ezt a fontos kiállítást! Ezért szerveztem egy vasárnap délelőtti nyitvatartást május 11-ére. Úgy jött a vasárnap, hogy a szomszédban van a római katolikus szentmise 8-9-ig, és csak 500 méter a református templom, ahol 9-10-ig tart az istentisztelet. Megkértem a két gyülekezet egy-egy tagját, hogy ösztönözzék a többieket, szóljanak nekik a kiállításról. Jó döntés volt, harmincan jöttek!

Milyen kiállítás? A CaraDonna kiállításról van szó a balatonakarattyai közösségi házban. Az egyik látogató vendégkönyvi bejegyzése szerint: motivációs tréning nőknek.
Harmincan jöttek, nők és férfiak, gyerekek, fiatalok és idősek vegyesen. Mindenkinek tartottam egy kis „tárlatvezetést„: mondtam néhány mondatot a projekt történetéről és az alkotókról (akik mind láthatóak a képeken).
Nagyon élveztem a délelőttöt, mert interaktív volt, a látogatók kérdeztek és elmondták a véleményüket. Kilencen a vendégkönybe is írtak.
Először meglepő. Aztán magával ragadó. Tetszett.
Ez volt számomra a legfontosabb, mert az elején teljesen elutasító volt a vendég. Rögtön ki is ment volna, amikor meglátta a feliratot az első modell testén. Egy kis győzködés után mégis maradt, de szinte rohant a képek mellett. A felénél járhatott, amikor visszament az elejére, és onnan alaposan megnézett minden képet. Hallottam, ahogy azt mondta valakinek, hogy mindet el kell olvasni.
Ez sokat mond a kiállítás értékéről és fontosságáról, ugye?
Ez nem vendégkönyvi bejegyzés, hanem az egyik első látogató mondta:
Milyen jó, hogy ők már most felfedezték azokat, amikhez nekünk sok évtized kellett!
Jó lenne, ha sokan látnák a kiállítást, sokan elgondolkodnának az életükön, megpróbálnák egy rövid mottóban és néhány mondatban összefoglalni a gondolataikat. Ezért szántam rá a vasárnap délelőttöt, és ezért igyekeztem sok emberhez eljuttatni a kiállítás hírét.
Képeket nem mutatok, mert ezt a kiállítást személyesen kell átélni.
Május végéig látható itt a kiállítás. A nyitvatartási idő itt megtalálható: Anyák napjára: inspiráló nők.
Ha lesz rá igény, tartok még egy hétvégi nyitvatartást. Van rá igény?
Kerékfy Pál
Discover more from Akarattyai Hírmondó
Subscribe to get the latest posts sent to your email.

“Extra, vasárnapi nyitvatartás” bejegyzéshez egy hozzászólás