Mária éneke

A harmadik adventi vasárnapon Taba Dorottya Lucia művésznőtől hallottam egy verset, ami nagyon megfogott. Megálltam a Csodakert nyüzsgésében, kezemben a díszekkel, amiket a Veszprémi Petőfi Színház karácsonyfájára hoztam, és csak álltam és figyeltem. Ezt a szöveget még sose hallottam, és Lucia előadásában annyira valóságos volt, annyira lehetett érezni!

Nem is mondok többet; tessék figyelmesen elolvasni és érezni!

Rónay György: Mária éneke

Isten várakozása! Világ várakozása! De megpróbáltad szívemet!
Azt hiszitek, nem látom, mit kell elviselnem?
Választottságom mérhetetlen árát,
barlanglakásom falán az eljövendő szenvedések árnyait,
keresztutam tizennégy állomását?
Azt hiszitek, nem érzem halott Fiam fejének súlyát ölemben,
haldoklását, a bűnök vas szögeivel átveretve,
a bűnök tövisével koronázva
szívemben a Idők Végezetéig –
a ti vétkeitekért?

Ó, hiszen könnyű volna vaktában felelni:
Íme az Úr szolgáló leánya –
Könnyű volna meghajolni egy ismeretlen sors előtt!
De tudva sorsomat, érezve ártatlan szívemben máris azt a hét tőrt,
s méhemben mégis megfoganni Fiam örök agóniáját:

Miféle nász ez, Istenem, miféle nász,
miféle anyaság?
s miért éppen nekem adtad ezt a két szemet
látni világunk mérhetetlen szenvedését?
Miért éppen nekem ezt a szívet,
hogy csordultig megteljék szánalommal értük,
kik mint fázó kisdedek vacogva megváltásukért
zokognak?

Hogy pattanásig teljék szeretettel,
s élni se tudjak már, ha nem édesanyául?

Jól van. Hát legyen, ahogy akarod.

Nem akarom értelmezni, vannak erre hivatottabbak, de úgy gondolom, hogy mindenki elmélyedhet benne és értelmezheti saját magának.

Kerékfy Pál