Újra lesz kertmozink! Nem ezt az 1993-as műsort kapjuk, nem is mindennap lesz vetítés, de lesz. Ki várja?

Ki emlékszik még az akarattyai kertmozira?
Én nagyon jól emlékszem. A régi időkre is, amikor napi két teltházas előadás volt, és előző nap kellett jegyet venni, ha biztosra akartunk menni. Hajnali 1 óra után hazamenni a moziból kiváló befejezése volt a napnak, ugye? Ha jól emlékszem, a korhatárt nem vették annyira komolyan …
És emlékszem az utolsó évekre is, amikor a napi egy előadáson még félház sem volt. És egyszerre vége lett, már nem nyitott ki. De ezt hagyjuk …
Hol és mikor lesznek a vetítések?
A Csücsökben (Nekem a Balaton – Nánásiék, a Bercsényi lejáró tetején, a parkolóval szemben), ahol az utóbbi napokban sok újdonsággal találkoztunk: új színpad, homokos plázs nyugágyakkal, koktélbár. A következő fejlesztés a MOZIEST.
Hétfő esténként jönnek a filmek. Lesz a 80-as évekből és az elmúlt évekből is, és vidámak lesznek, jól fogunk szórakozni. Ki ismeri fel a képekről a filmeket? (Nekem az első és a harmadik volt meg könnyen.)










Én örülök, hogy kapjuk ezeket a moziesteket! Nagyon fogok igyekezni, hogy egyikről se maradjak le. Ki jön moziba? A belépés ingyenes.
Az első hetek műsora: június 26-án a Pogány Madonna, július 3-án a Szia, Életem!, 12-én (kivételesen szerdán) a Zimmer Feri, 17-én az „Anyám és más futóbolondok a családból” kerül a vászonra. Július 24-én ismét egy klasszikus Bujtor-filmet kapunk: a Hamis a baba érkezik. 31-én pedig ismét egy frissebb film érkezik: Liza, a rókatündér.
Augusztus 7-én ismét egy nagy klasszikus jön: a Csinibaba, amit 14-én a Kincsem, majd 21-én a Macskafogó követ.
Az előadások sötétedéskor kezdődnek.
Kerékfy Pál
Mi lesz még ebben a szezonban? Interjú Ördög Nórával.
Az 1993-as plakát képét Evans Ildikótól kaptam. Köszönöm!
Discover more from Akarattyai Hírmondó
Subscribe to get the latest posts sent to your email.

“Akarattyai kertmozi” bejegyzéshez egy hozzászólás