Templomszentelés Akarattyán

Elkészült, és már használatba is vette a gyülekezet az új akarattyai református templomot. És a felszentelése sem várat magára.

Az első nyilvános esemény az alapkő ünnepélyes letétele volt a templom életében 2019 márciusában. Ekkor a falak egy része már állt, és azok körében (szemerkélő esőben) ünnepelt a gyülekezet és a vendégek. 

Az alapkőletétel felemelő esemény volt. Részt vettek rajta a gyülekezet és az egyház vezetőin kívül állami és önkormányzati vezetők is. (Részletes beszámoló az Akarattyai Napló 2019. március-áprilisi számának 26-31. oldalán olvasható.) 

Ezt követően szépen haladt az építkezés, amit mindenki figyelemmel is kísérhetett, hiszen nagyon központi, forgalmas helyen van a templom.

Az akarattyai református templom története évtizedekre nyúlik vissza. Már az 1940-es években megvolt a telek (egy másik) és az építőanyag egy része, de az akkori terveket elsöpörte a történelem vihara. Az istentiszteletek természetesen nem maradtak el, különböző helyszíneken tartották őket. Az utóbbi években egy Köztársaság utcai ház adott otthont a gyülekezetnek. 

2019. szeptemberi kép

Az Akarattyai Napló 2019. július-augusztusi számában már arról számolhatott be Némethné Sz. Tóth Ildikó lelkipásztor, hogy tető alá került az épület, és kibontakozott végleges formája. Azonban a  templomra rendelkezésre álló keret ezzel ki is merült, mert a tervezés óta több mint kétszeresükre nőttek építőipari árak, így leállt az építkezés. További forrásokat kellett szerezni.

2021 márciusában (az alapkőletétel után bő két évvel) változást vettem észre, új kivitelező táblája került a kerítésre. Egy darabig még csendes volt a környék, de április végén megjelent egy munkagép, és elkezdte bontani azt, ami még megmaradt a volt kertmoziból.

 

2021. április 23.

Hogy kapcsolódik a kertmozi a templomhoz? Sokan emlékezhetünk rá, hogy a templom terveinek ismertetésekor szép, nyilvános, parkosított templomkertről és a kertmozi telkén készülő parkolóról is hallottunk. Úgy gondolom, hogy mindkettőre nagy szüksége van Akarattyának! 

2021. november 18.

A templom építése új lendületet kapott, és novemberre már a park képe is kialakult.  A folytatást magánszemélyek adományai, a református egyházkerületek gyűjtései és jelentős állami támogatás tette lehetővé.

2022. február 5.

Az elmúlt hetekben befejezték a volt kertmozi telkén a szemétdomb felszámolását. Ma (febr. 8-án) reggel már azt is láttam, hogy szegély és burkolat építését kezdték el a parkoló és a templomkert határán. Délutánra már elkészült a parkoló szegélye. Azt is megtudtam, hogy a ripityára tört járda javítását is elkezdik (most csak a betonozást tudják megcsinálni, az aszfaltozással ki kell várni a márciust).

Óriási öröm látni, hogy végre megújul és megszépül ez a szégyenfolt! Ez nagy ajándék minden akarattyainak. 

A templom szentelése február 12-én (szombaton) 11 órakor lesz. Biztos vagyok benne, hogy ez még az alapkőletételnél is szebb, felemelőbb ünnep lesz. 

Nekem kívülről és belülről is tetszik a templom. A formája nem sablonos, nem akarja a száz évekkel ezelőtti templomépületeket utánozni, és ugyanakkor belefér az én kissé konzervatív építészeti ízlésembe. A kert hangulatosnak ígérkezik, ehhez ki kell fejlődniük a növényeknek, de erre nem kell sokat várnunk. Belül nagyon világos és református templomhoz illően egyszerű. Ezt a stílust szeretem. Véleményem szerint a tervezők és a kivitelezők is szép munkát végeztek. 

Kerékfy Pál

Képek: a szerző.

Templomszentelés Akarattyán” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Az én naptára szerint 2022.február 11-e egy pénteki napra esik. Lehetséges, hogy elírás történt, és 12-én (szombaton) 11 órakor lesz a templomszentelés?

    Kedvelik 1 személy

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s