Közel a megegyezés?

Számomra meglepő módon, egyáltalán nem kapta meg a jelentőségének megfelelő figyelmet és publicitást az, hogy néhány napja (február 6-án) előremutató megbeszélés volt Akarattya és Kenese vezetői között.

Nem sokat tudunk a megbeszélésről, de sokatmodó az arról kiadott közlemény. Ugyan nem a diplomáciában megszokott “közös közlemény” jelent meg, de az egyetértést jól mutatja, hogy szinte betűről-betűre azonos a két szöveg.

Ez számomra azt jelenti, hogy ha megegyezés nincs is, a feszült viszony a múlté!  

Itt a kenesei közlemény szövege: 

Tisztelt Ingatlantulajdonosok, Kedves Keneseiek!

A határkérdésben született részítéletet követően a tegnapi napon újraindultak az egyeztetések Balatonkenese és Balatonakarattya között a vagyonmegosztás peren kívüli lezárása érdekében. 

Az egyeztetésen mindkét település kifejtette részletes álláspontját a vagyonmegosztás mikéntjével kapcsolatban, és bár egyelőre vannak álláspontbeli különbségek, láthatóak olyan közös pontok, amelyekre építkezve eljuthatunk a megállapodás megkötéséig. A következő egyeztetésre február 19. napján kerül sor, addig Balatonakarattya írásban elkészíti a részletes javaslatát Balatonkenese részére. A sikeres folytatásban bízva Balatonkenese a részéről rendelkezésre álló adatok előkészítését, feltárását vállalta.

Jurcsó János
polgármester

Az akarattyai ettől csak a megszólításban és az utolsó bekezdésben különbözik. A megszólításban természetesen akarattyaiak vannak keneseiek helyett. Az utolsó mondat hiányzik, és nincs aláírása.

Remélem, hogy a bejelentés szövegében megmutatkozó egyetértés a jövőbeli tárgyalásokat is jellemzi majd, és nem kell tovább pereskedni a kölcsönösen elfogadható vagyonmegosztás hiányában.

Kerékfy Pál

Előzmény:

https://hirmondo.home.blog/2020/01/10/ket-oromhir-a-perrel-kapcsolatban/

Közel a megegyezés?” bejegyzéshez 3 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s