Tanár úr, kérem, milyen ez az osztály?

Ma és holnap lehet személyesen találkozni a Welton Akadémia diákjaival és kedvenc tanárukkal Veszprémben.

Tegnap három diák mondta el a gondolatait az iskolai életről, ma Keating tanár úrral ismerkedhetünk meg Oberfrank Pál Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes művész tolmácsolásában:

Tanár úr, kérem, hogy érzi, milyen ez az osztály?

Nagyon kedves és jó osztályról van szó ismét.  Örülök, hogy az újabb és újabb generációk mindig reményt adnak a jövőt illetően. Ügyes fiúk, jó velük együtt lenni.

Ők is azt mondják, hogy szeretik tanár urat, és inspirálja őket.

Igyekszem, mert tudom, hogy megváltozott a világ. Nem biztos, hogy az utánunk jövő generációk megkapják majd azt a tiszteletet, amit minekünk annak idején meg kellett adnunk. Vagy nem úgy kapják meg, ahogy az korábban volt. Mindenesetre az elfogadás, a tisztelet, a bizalom minden korban fontos. Bölcsen és egészségesen kell létezni.

Ebben az iskolában mennyire könnyű vagy nehéz megvalósítani ezt az egyensúlyt?

El kell magyarázni a fontos szempontokat. Ilyen, például a “Carpe Diem” életérzés, ami azt jelenti, hogy ragadd meg a lehetőségeidet, ragadd meg a napot. „Szakajtsd a rózsa bimbaját, élvezd, amit a perc ad.” De nem szabad ezt rosszul értelmezni! A kifejezés azt jelenti, hogy az embernek dolga van a világban, és ezért el kell kapnia a pillanatot, amikor az elérkezik.

Meg kell találnia az embernek a saját hangját, a saját ritmusát. El kell tudni lazulni, hagyni, hogy működjék az egyéniség, a képzelet. Mindenki kapott egy útravaló csomagot az élettől, valamiféle hitet, tanokat az iskolától, tulajdonságokat a szülőktől, szokásokat, hagyományokat. Kaptuk őket. Tudunk róluk. Bennünk vannak. Ezeket úgy kell hagyni működni magunkban, hogy ne béklyót, ne akadályt jelentsenek, hanem szabadságot az önmegvalósításban, az alkotásban.

Ehhez nyilván egyfajta bölcsesség kell, és ezt próbálja a tanár úgy elmondani a fiúknak, hogy ők boldogok legyenek, és szabadon tudjanak létezni, mert görcsben nem lehet élni és alkotni.

És a tanári kar többi része, hogy viszonyul ehhez?

A történet szerint ez a fajta szemlélet ott nincs jelen. Az iskolai keretek tisztelete, a hagyományok betartása egyfajta béklyót jelent. Akadályát annak, hogy szabadon és boldogan szárnyaljanak a diákok, miközben elsajátítják a tudományokat, kinek-kinek, amire szüksége van.

Kiemelkedően fontos itt az irodalom szerepe: Walt Whitman, Henry David Thoreau és mások költészete. Nyilván az ő munkásságuk ihletőleg hatott a szerzőre, Tom Schulmanra. Ők valahogy úgy fogalmaztak, hogy „ki kell szívni az élet velejét”. Ez egyébként rokon többek között Eckhart Tolle spirituális tanításával: a múlton nem érdemes keseregni, az már megtörtént. Tanulni kell belőle, de nem tudjuk megváltoztatni. A jövővel kapcsolatban is vannak akadályok. Például, senki nem számított arra, hogy jön a világjárvány, mindenki tele volt tervekkel, mi is, és aztán muszáj volt alkalmazkodni. De van egy pillanat, amiben most vagyunk, és most ezt nem szabad elszalasztani, mert amit most meg tudunk tenni, azt meg kell tenni – nyilván a jövő érdekében. Ez egy nagyon fontos tanítás, és azt hiszem, ez a tanítása ennek az előadásnak is.

Ma (november 24-én) délután 5 órakor személyesen is lehet találkozni Keating tanár úrral és a diákjaival Veszprémben, a Petőfi NézőPontban, a közönségtalálkozón. Nemcsak meghallgathatjuk a darabbal és az előadással kapcsolatos gondolataikat, hanem kérdéseinkre is választ kaphatunk. Természetesen, ott leszek, és még dedikált fényképeket is kérek majd tőlük!

Kerékfy Pál

További interjúk:
Holt költők társasága: újra Veszprémben (interjúk)
Hamarosan becsengetnek!

Szereposztás és előadások itt.

Kép: A szerző felvétele a Veszprémi Petőfi Színház engedélyével.

Szerzői jogok: CC BY-NC-ND licenc