Tehetségek szárnybontogatása Veszprémben

A Veszprémi Petőfi Színház négy éve indította el a PetőfIfiAkadémiát, ahol fiatalok ismerik meg a színház világát, annak minden szegletét, legyen az színjátszás, éneklés, tánc, hangosítás, világosítás, díszletek … 

Két éven, négy féléven át együtt töltik az összes szombatot, és emellett sok színházi eseményen is részt vesznek. Az Akadémia alapítója és vezetője Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes, kreatív vezető.

Most végzett a második akadémista osztály, és ebből az alkalomból gálaestet adtak a növendékek. A június 9-ei gálaest előtt kérdeztem Kellerné Egresi Zsuzsannát.

Mennyire izgulnak a fiatalok? 

Most így, a mai napon vettem észre, hogy nagyon elkezdtek izgulni. Több minden munkálkodik bennük. Egyrészt az, hogy most vége egy folyamatnak, ami azért két év minden szombati napját kitöltötte, és nem is akárhogyan. Másrészt, meg most realizálódott bennük, hogy csapatban és egyénileg is megmutatkoznak azok előtt az emberek előtt, akik nem igazán tudták, hova járnak. Nem ez volt a cél, nem ezért jött ez létre, nem színészképző, nem táncosképző, nem énekesképző, hanem személyiségfejlesztő és közösségépítő. És most szülők, hozzátartozók, kívülállók fogják látni őket a színpadon. Ez most egy kis drukkot idézett elő bennük. 

Nagyon jó volt a próbafolyamat, bár túl sok próbánk nem volt. Ma éreztem azt, hogy elkezdtek megilletődni, meghatódni, kicsit felfogni azt, hogy vége, hogy el fogjuk engedni egy kicsit lazábbra egymás kezét. De én azért nem fogom elengedni az ő kezüket. Megmarad a közösség. 

Úgy tudom, hogy sokféle dolgot tanulnak itt, ha ezt tanulásra lehet nevezni, de nem mindenki úgy képzelte el a dolgot, hogy a végén ő színpadra áll. 

Valóban nem, de úgy hirdettük meg, hogy lesznek bizonyos állomások, és az egyik ez a záróesemény, amikor a saját lelkükben kavargó, vagy akár valakinek dúló, vagy szépen pihenő dolgot egy picit kifele tudják adni. Mindenki máshogy tudja ezt megmutatni a színpadon. 

Van, aki egy koreográfiában mutatja meg, más verset írt, és saját versét fogja elmondani. Van, aki egy prózai szöveget, egy monológot választott, egy másik szólóban énekel, mert bátrabb, van, aki csak csapatban mer a színpadra lépni. Megint más a hangszerét hozta el. Van, aki bűvészkedik otthon, kedvtelésből, és nekünk itt két év alatt megmutatta a fejlődési folyamatot, és most megmutatja nézőknek is. 

Tehát, nagyon érdekes lesz. Ezt egy összművészeti gálának nevezhetnénk, ha meg kell nevezni a műfaj, de itt pont az a lényeg, hogy a gyerekek saját magukat mutatják meg. 

Azok mögött a produkciók mögött, amik most megjelennek, mind–mind annak a lelke és a szíve van, aki bemutatja. Itt most nem szabad azt keresni, hogy hibátlan hang legyen, vagy nagyon jó hangsúly legyen. Az a lényeg, hogy ezt ő adja most ide, és ebben ezzel egy kicsit elmeséli azt, hogy mit élt meg itt. 

És akkor ez tényleg száz szombat volt? Vagy volt szünet benne? 

Szünet nem nagyon. Amikor iskolai szünet volt, mi akkor is mentünk. Ha egy szombat kimaradt valamiért, vagy mondjuk nekem el kellett utaznom, vagy bármi más volt, akkor bepótoltuk egy vasárnappal, vagy egy keddel, vagy egy jeles nappal. Ez mind nagyon–nagyon olyan esemény volt, amiben részt tudtak venni a színházban, segítettek, itt voltak. Tehát ez így több mint száz alkalom volt, mert ők itt voltak a színház jeles napjain is.

Amikor már belelendültek, akkor már nem volt olyan program, vagy fesztivál, amiből kimaradhattak volna, mert már színházi társulati tagokká váltak. 

A Vigaszfutamban ők is benne vannak, vagy csak korábbi akadémisták vannak? 

Ők is vannak, és korábbiak is. 

Az első osztályban végzett diákok is eljöttek most, és hoztak ajándékot erre az estére, és ez nagyon megható. 

A számomra is megható ennek a négy évnek az eredményét látni. Már előtte megszületett a szívemben, de csak négy éve indult el. Milyen hamar elrepült! Most így elnézem őket, hogy négy éve kezdtem velük a kapcsolatot ilyen szinten, és ugyanolyannak látom őket, és ugyanilyen aktívan lelkesen itt vannak most is. Hát ebben bízom, hogy ez az osztály is ezt így fogja majd megélni.

Azért mondjuk a két év alatt egy ilyen életkorú ember sokat fejlődik, változik. 

Nagyon. Ez is megható, hogy például most a takarásban állva mondja az egyik, hogy Zsuzska, akkor be tudjuk fejezni a próbát, amikor megígérted, mert még hazaugrom kocsival. Na, az a gyerek hazaugrik kocsival, akit kisgyerekként láttam, amikor először idejött. És elcsodálkozom, hogy úristen, ő már vezet. Mennyi minden történik két év alatt az életünkben!

Vannak még további terveim. Négy évvel ezelőtt azért tudott az akadémia megvalósulni, mert az Európa Kulturális Fővárosa címet elnyertük, és akkor kaptam ehhez a programhoz kiemelt támogatást. Akkor is az volt a célom, hogy fenntartható legyen, és ezt akarom a mai napig is.

Én ezt továbbviszem, bár már nincs meg az a fajta támogatás, de megpróbálom valamilyen formában megszerezni. A kulturális kormányzat is nagyon értékeli.

Jövőre egy érdekes osztályt szeretnék indítani, ami két félévből áll, és akkor fogunk elérkezni a második félév végén az ötéves évfordulójához annak, hogy elindult ez a program, és ott szeretnék egy nagy eseményt az összes eddigi akadémistával, ami legyen most még meglepetés. 

És azután szeretném vinni tovább, amíg az erőm megengedi.

---

Néhány kép a gálaestből:

A gálaest után két frissen végzett akadémistát kérdeztem a gondolatairól, érzéseiről. 

Katona Bálint: Nehéz lenne egy szóban összefoglalni, de hogyha muszáj, akkor azt mondanom, hogy ez szárnybontogatás. Fiatalon nagyon fontos nekünk, hogy legyen egy hely, ahol biztosítva van az, hogy tudjuk a szárnyainkat bontogatni.

Fődi Lili: Ez nekem egy hatalmas élmény volt. Nagyon szerettem ide járni, közéjük tartozni. Szerettem a minden szombati alkalmat és azt, hogy én közéjük járhatok és mai napig mondom mindenkinek és dicsekszem vele, hogy igen én akadémista vagyok és voltam és leszek ameddig én élek, mert ez egy hatalmas élmény. És én mindenkinek azt mondom, hogy jöjjön el és legalább próbálja ki, hogy milyen érzés közéjük tartozni és megtapasztalni azt, hogy igen, itt szereti mindenki a másikat. Számomra egyértelmű, hogy a színház az életem része marad, ebben teljesen százszázalékig biztos vagyok. Ez a két év hatalmas nyomot hagyott bennem, nagyon–nagyon jó értelemben.

---

Kellerné Egresi Zsuzsanna több mint 30 éve a társulat tagja, a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettje, a veszprémi Gizella-díj birtokosa.

Kerékfy Pál

További színházi interjúk, beszélgetések: Színészek mondják

Szerzői jogok: CC BY-NC-ND licenc