Vörösmarty 225

225 éve (1800. december elsején) született Pusztanyéken Vörösmarty Mihály magyar költő, író, ügyvéd, táblabíró, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság rendes tagja, a magyar romantika egyik legnagyobb alakja.

Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

A költő utolsó verse (hattyúdala). A vén cigány alighanem maga Vörösmarty, aki saját magával „beszélget” ebben a nagyon bús hangulatú versben.

Az utolsó versszak a boldog jövő reményét vetíti előre:

Húzd, de mégse, – hagyj békét a húrnak,
Lesz még egyszer ünnep a világon,
Majd ha elfárad a vész haragja,
S a viszály elvérzik a csatákon,
Akkor húzd meg ujra lelkesedve,
Isteneknek teljék benne kedve.
Akkor vedd fel ujra a vonót,
És derüljön zordon homlokod,
Szűd teljék meg az öröm borával,
Húzd, s ne gondolj a világ gondjával.

Nem másolom be az egész verset, inkább hallgassuk meg Latinovits Zoltán előadásában (hegedű aláfestésével):

Kerékfy Pál

---

A Székesfehérvári Szemle – 4. évf. (1934.) 1-2. számában megjelent „A Vörösmarty család múltja” c. tanulmány szerint a család nevét a XVII-XVIII. században sokféleképpen írták: Veres, Vörös, Vörös Marty. Sőt, „Vörös Máté” is előfordult: Vörösmarty Ignác így szerepel Székesfehérvár 1824—26. évi Wüstinger-féle telekkönyveiben: „Vörös Máté lgnác”.