Nekem a Balaton – szubjektíven

Kértem egy interjút Nánásiéktól az Akarattyai Hírmondó részére. Miért? A Nekem a Balaton kisboltról majdnem mindenkinek van véleménye, és szerettem volna betekintést kapni (és az olvasóimnak nyújtani) abba, hogy ők maguk hogyan látják az elmúlt egy évet és a most következő hónapokat. 

Április 17-én, pénteken ültünk le beszélgetni Ördög Nórával (N) és Nánási Pállal (P) a teraszukon. Jó hangulatú és pörgős lett az egyórás interjú. 

Itt következik a hosszú beszélgetés első része. Csak minimálisan szerkesztettem, amennyit az élő beszéd írásba való áttétele megkíván. 

Nekem nagyon hiányzik a kávéházi élmény. Nem a kávé és a csiga, mert azok most is vannak, hanem maga a kávéházi élmény. Ülök a kis asztalnál, váltok pár mondatot arra járó ismerősökkel, beszédbe elegyedem ismeretlenekkel, új ismerőseim lesznek, vagy csak nézelődöm. 

N: Igen, milyen sok jó beszélgetés alakult itt ki! Azok a nyári hajnali, reggeli kávézások nekem is nagyon hiányoznak. Kicsit rossz érzés is most erre gondolni. Nyilván nem tartunk még ott, hogy reggel 7 órakor kávézgassunk a bolt előtt, ki lehessen ülni, és itt ez már valószínűleg nem is fog megtörténni. 

Nekünk sose az volt a hajtóerőnk, hogy egy vállalkozást építsünk, aminek van üzleti terve, profitcélja. Olyan jó bulinak tűnt, hogy itt van ez a kisbolt, ami nincs nyitva, és csinálhatunk belőle valamit. 

Most pedig már a következő, nagyobb bolt készül, de mi nem igazán akartuk ezt a nagyobb kabátot. Ezt most azért kell magyarázgatni, mert sokan félreértik az egész helyzetet. Mit nyafogunk azon, hogy egy nagyobb helyre költözünk? Ez olyan béna, mintha azon nyafognánk, hogy eddig klubkoncerteket adtunk, és most mehetünk az Arénába koncertezni. 

Mi nem ehhez értünk igazán, nem ez a szakmánk, nem ezért kezdtük el. Ezt a kis kabátot tök jól felvettük, bár ha a problémákat nézzük, kiderült, hogy mégiscsak nagy volt. Most egy sokkal nagyobb kabátba fogunk úgy belebújni, hogy percenként elgondolkodunk rajta, hogy akartuk-e mi ezt. Eléggé rögös az út, de közben – ismerve magunkat – éppen az izgat benne, hogy elég sok az akadály, amit le lehet küzdeni, nagyon sokat lehet tanulni belőle menet közben. 

Ez tényleg egy másik szakma, amit kitanul az ember. És az a felelősség is benne van már, hogy az emberek, akikkel elkezdtünk a kisbolt miatt együtt dolgozni, velünk maradtak. Ez a Nánási csapat, ez a Nánási család tényleg felduzzadt, és most már nem tehetjük meg, hogy nemet mondunk, hiszen mi munkát és lehetőséget adunk nekik. Ez is benne van vastagon abban, hogy most már nincs visszafordulás. Ezt meg kell csinálni!

És magas presztízsű munka nálatok dolgozni.

N: Nem tudom, hogy magas-e a presztízse, de örülök annak, ha az.

Egyáltalán nem akarok a mostani helyzet miatt panaszkodni, mert örülök, hogy belevágtunk. Csak azért mondom el, mert a hozzászólások egy része arról szól, hogy miért vagyok ezen kiborulva, hogy a körforgalom mellé költözünk, ahol valóban lehetőségünk van sokkal nagyobb helyet álmodni. Egyszerűen csak annyi, hogy minket soha nem ez mozgatott.

Van egy szakmám nekem is, a férjemnek is, és szuperül ellettünk volna az eredeti kisboltunkkal. Ez az első perctől egy szerelemprojekt volt, egyszerűen csak jópofa ötletnek tűnt.

Az is lett. És ahogy te is mondtad, én is nagyon nosztalgikusan emlékszem vissza a nyári reggeli beszélgetésekre és kávézásra. 

N: Igen. Ennek a helynek van egy nagyon bájos hangulata. Ahogy az ember sétál a Sirály utcán vagy a Strand utcán, bármelyik irányból is érkezik, egy kis oázis tűnik fel a kanyarban, és mindig olyan jó ide megérkezni. Jó látni ezt az egész helyet. Régen is megvolt ez a hangulata, ez nem tőlünk van. Mi csak felkaroltuk, mert tavaly nagyon ráértünk, amikor itt voltunk. Mindamellett, maga a vásárlás és a döntés, hogy elkezdjük, előbb született, de a tavalyi lezárás hozzájárult ahhoz, hogy végül az lett, ami.  

Amikor január elsején összefoglaltad a múlt év tanulságait, abban az is benne volt, hogy egy csomó minden nem lett volna, ha nincs ez a szörnyű helyzet. 

Most megnéztem: tizenegy hónapja volt, amikor először találkoztunk, és pár mondatot váltottunk. Akkor már jó ideje dolgoztatok a kisbolton, majdnem teljesen készen volt május 18-án, de még sok belső munka volt hátra, sok részletet kellett kitalálni és véglegesíteni. 

P: Most is kicsit így van ez. Éppen a lakatossal beszélgettem arról, hogy már hozzászokott, hogy folyamatában kapja az információt. Hiába van egy tökéletesen kész terv, közben olyan impulzusok érnek, amiktől változtatni akarok. Most legyen inkább így, csináljuk ebből, csináljuk abból…  Ez a része olyan jó! 

Most ez a modern. Agilisan csináljuk, nincs évekre előre egy terv, hogy így lesz, meg úgy lesz.

N: Nálunk tulajdonképpen sose volt. A legtöbb felújításba vagy hasonlóba úgy kezdtünk bele, hogy nem volt még kockás papírra se leírva, hogy ennek hol a vége. 

Ennél a boltnál is úgy volt, hogy volt egy elképzelésünk, hogy erre mennyit gondoltunk rákölteni, de ez nem volt elég, és a vége felé már erősen jajgattam. Volt egy lélektani határ, hogy azt ne lépjük át mínuszban a bankszámlán. Hát átléptük, bőven! Azután kinyitott a bolt, és láttuk, hogy működik … 

Ez mindig van, hogy a tervező és a pénzügyi vezető összeütközik. 

P: Az az érdekes, hogy itt most egy személyben, vagyis a mi kettőnk személyében valósul ez meg.

N: És mi magunkkal is percenként ütközünk össze. Általában, hála Istennek, nem egy napon szokott beütni mindkettőnknél a krach, a negatív spirál, hanem felváltva. 

P: Azután kirángatjuk belőle egymást valahogy.

Mik a legfontosabb dolgok, amiket ebben az egy évben megtanultatok? Nem csak üzletileg.

P: Jóban kell lenni a szomszédokkal! Ez a legfontosabb dolog. (nevet)

N: Munkáltatóként is sokat tanultunk, de a vállalkozói szemlélettel nálam még akadnak problémák… Percenként kapom az ívet, mert mindenkit olyan kedvesen invitálok, aki az új helyen mellénk szeretne települni, de ez “anti-üzleti” hozzáállás. 

P: Nekünk alapvetően nincs ilyen üzleti hozzáállásunk, hanem a “common sense” az, ami vezet.

N: Én sokkal rendszerezettebb vagyok, még annál is, amilyen egy évvel ezelőtt voltam. Saját magamat is meglepem, hogy hány különböző témában mennyi dolgot tudok elintézni egy nap. Sokkal határozottabban döntök. Figyelem magam, és most már megérzem, hogy mit kell egy kicsit félretenni, hogy érlelődjön, és miben kell gyorsan dönteni, mert nem azon a nüanszon fog múlni az eredmény. Csak el kell gyorsan dönteni, hogy haladjon.  

Azt a részét is iszonyúan élvezem, amikor kiderül, hogy érdemes volt egy kicsit várni, mert jött egy olyan impulzus, ami tök könnyen eldöntötte valamilyen irányba a kérdést. 

Közben egy csomó dologban jó érzés, hogy megy, halad előre. Ma volt egy ilyen hajnali szeánszom: gyorsan válaszoltam 40 emailre, és pont mire a gyerekek felébredtek, jött 60 válasz, mert a gyors válaszaim beindították a gépezeteket. Haladnak előre a dolgok, és olyan jó érzés üzeneteket és válaszokat kapni. Amikor sok szálon fut az élet, akkor persze nehéz gyorsan reagálni a dolgokra.

Mennyire változott meg a család élete?

P: Többet vagyunk itt Balatonon. Még intenzívebb, még sűrűbb a kettőnk összjátéka. Sokkal több dolgot csinálunk együtt, mint egy évvel ezelőtt. Akkor is csináltunk egy csomó mindent, de egész más dolgokat. 

Mindig szénné hajtottuk magunkat. Ilyen szempontból olyan nagyon nagy változás nem történt.  

N: Az utazásaink és a vacsoráink kiestek, de azok mindenkinek. Pont a visszatöltődés része eléggé kipottyant a közös életünknek. 

A gyerekek hogy látják ezt? 

N: Szerintem ők nem annyira lelkesek, mint mi. A kisboltot nagyon szeretik, de közben azt is látják, hogy a bolt miatt sokszor vagyunk távol. Így, hogy két lépésre van a házunktól, többször megesett, hogy csak egy kávéért indultam, de beszippantottak a kinti dolgok és csak 2 órával később kerültem elő. De Mici például nagyon élvezi, ha a kisbolt körül sertepertélhet, többször volt saját standja is! És igyekszünk is mindenbe bevonni őket, amibe csak lehet. Ettől függetlenül, idén fontos, hogy valahogyan megőrizzük a közös családi pillanatokra szánt idő szentségét. 

Mi lesz más az új helyen, ahol sokkal nagyobb a terület, a bolté is, és körülötte is? 

N: Ezt a helyzetet készen kaptuk, az önkormányzat jelölte ki azt a helyet, ahova költözünk, és mi megpróbáljuk kihozni belőle a legtöbbet. 

Összehozott bennünket az élet a Reneszánsz Zrt. vezetőjével, alapítójával, aki akarattyai kötődésű és nagyon szereti Akarattyát. 

P: Bocsánat, hogy közbeszólok. Tőle nagyon érdekes dolgokat tudtunk meg, például, állítólag Magyarországon belül Akarattyán élnek legtovább az emberek. 

Azt a mindenit! Azt kiskorom óta tudom, hogy Akarattya jó hely, hogy a Balaton vize gyógyít, de ezt nem tudtam

N: Még sosem ellenőriztem, utána kellene nézni. Mindenesetre Balatonakarattyának van egy ilyen híre. 

P: Amióta itt futunk, olyan jó érzés levegőt venni, a tiszta levegőt beszívni. Nem lehet Budapesttel vagy akár Diósddal összehasonlítani. 

N: Visszatérve az új helyre: A Reneszánsz Zrt. megkeresett minket, hogy fogjunk össze …

És innen folytatjuk a következő cikkben

Ha már szóba került a futás: az utóbbi hetekben sokszor összefutunk a Sirály utcában, ahol ők futnak, és ami nekem már jó régen megszokott útvonalam. Egyik reggel majdnem egyszerre értünk célba, és ezt az alkalmat kihasználva lőttem róluk egy futás utáni, fáradt, zilált képet. Megengedték, ezért be is rakom a cikk végére.

Folytatás: Mi lesz a csücsökben?

Kerékfy Pál

Nekem a Balaton – szubjektíven” bejegyzéshez 4 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s