Két hete írtam a szomorú erdei sétámról. Mi történt azóta, mi történik most?
Január 15-én írtam a Szomorú erdei séta című cikkemet, és előtte megírtam az érintett három polgármesteri hivatalnak (Balatonakarattya, Balatonfőkajár és Csajág), valamint bejelentettem a HulladékRadar mobilalkalmazáson keresztül is a botrányos szeméthelyzetet. (Nem mintha ismeretlen lett volna a helyzet az önkormányzatok előtt.)
Milyen válaszokat kaptam?
- Balatonakarattya: nem válaszolt
- Balatonfőkajár: nem válaszolt
- Csajág: nem válaszolt
- HulladékRadar: a szokásos automatikus választ küldte, hogy továbbítja az illetékesnek
De, visszatérve a címben feltett kérdésre: A napokban olvastam, hogy a Gyulafirátót határában lévő erdei hulladékhalom felszámolására 20 millió forintot költöttek. Elég szép pénz, ugye? Remélem, hogy mi sokkal kevesebb szeméttel rendelkezünk az erdőinkben, mert ennyink biztos nincs erre a célra!
Persze, az hogy mennyibe kerül, függ a hulladék fajtájától és az elhelyezés módjától. A háztartási hulladékot viszonylag olcsón lehet leadni a szolgáltatóknál. Az országos tapasztalatok alapján ebből van a legtöbb, de sok az építési törmelék és az autógumi is. A Deák Ferenc utcának ezt a kis szakaszát elnézve, nálunk is hasonló lehet a helyzet.
Azt már ez elején leírtam, hogy mi nem történt: senki se válaszolt az eltelt két hét alatt. Ettől még megtörténhetett, hogy egyik vagy másik önkormányzat, vagy a kettő együtt felszámolta a szemetet. Hamarosan megtudjuk, csak el kell odáig sétálni.
De mégsem hiába videóztam, mégsem hiába írta cikket! Több mint hétszázan olvasták el az Akarattyai Hírmondón az írást, közülük sokan a videót is megnézték. És hatással is volt rájuk.
Mi történt? Sok jó érzésű akarattyai felháborodott, és nem csak felháborodott, hanem részt is akar venni a rendcsinálásban. És ketten: Csomai Dávid és Horváthné Winkler Klára a tettek mezejére léptek, megszervezték az önkéntesek munkáját. Csomai Dávid kérésére Vági Gyula megszervezte az elszállítást az önkormányzati teherautóval.
Olyan sokan csatlakoztak a kezdeményezéshez, hogy végül két csapatot kellett szervezni. Az egyik ezt az erdős részt veszi kezelésbe, a másik a gáspártelepi magaspartot és az alatta lévő területet.

Az erdős rész iránt érdeklődők vasárnap (31-én) 10 órára menjenek a Gyóni Géza utca és a Deák Ferenc utca sarkára, ahol Horváthné Winkler Klára várja őket. A terület és a hulladék sajátosságai miatt erős lábbeli és kesztyű ajánlatos.

A másik csoportot a Hóvirág utcai kilátónál várja Csomai Dávid, szintén 10-kor. Kesztyű itt is szükséges. Itt főleg háztartási jellegű hulladék várható, de lesz itt-ott emberi ürülék is, ehhez javaslok kis lapátot.
Hogyan érdemes öltözni? Az előrejelzés szerint 0 fok körüli hőmérséklet, havazás és élénk szél várható délelőttre.
Idézek Csomai Dávid felhívásából: “Amit hozzatok magatokkal: játszós ruha, bakancs, kesztyű, pálinka, maszk! 1-2 zsák a biztonság kedvéért, bár azt hozunk egy kisebb kazallal!“
Nagyon örülök, hogy a tavaly nyáron indult rendszeres szemétszedés (utcák örökbefogadása) mellett most egy ilyen nagyszabású akció is lesz!
Hálásan köszönöm mindenkinek, aki tesz Akarattya rendjéért és tisztaságáért!
Kerékfy Pál
“Mennyibe kerül az erdő megtisztítása?” bejegyzéshez egy hozzászólás