Levél az akarattyai állomásépület lebontása ellen

A korábbi cikkemben írt véleményem és indokaim alapján január 21-én levelet írtam polgármesterünknek és képviselőinknek, amiben kértem őket, hogy védjék meg ezt a kedves, a faluhoz illő régi épületet.

Úgy gondolom (és ezt a levélben is leírtam), hogy az épület helyi védelem alá helyezése lehet a megfelelő eszköz a bontás megakadályozására.

A tervezők azt írják, hogy az épület bontásanem engedélyköteles bontási tevékenység“. Ha ez tényleg így van (és miért kételkednék a szakemberek tudásában), akkor építésügyi eljárásban nem lehet a bontást megakadályozni. A bontás után pedig kész helyzet elé lennénk állítva.

A helyi védelem a megfelelő eszköz egy fontos épület megvédésére. Ez egy kicsit hosszadalmas eljárás, de az ideiglenes védelem (akár változtatási tilalom formájában) gyorsan megvalósítható, és utána van idő a teljes ügymenetre.

Remélem, hogy gyorsan lép önkormányzatunk, és nem kerülünk abba a helyzetbe, hogy már nincs mit megvédenünk.

Megjegyzés: a helyi védelem nem az én ötletem. A másik vasúti épületünk (Csittényhegy megállóhely) esetében éppen ezt javasolják az építészek: “Az épület az egyedi jegyek és a környezet szempontjából is helyi védelemre javasolt. (…) Az épület jellegzetes karakterjegyei (…) egy energetikai korszerűsítés esetén nem megtarthatók, ezért az épület utólagos hőszigetelése építészeti-esztétikai szempontból mindenképp kerülendő. E tekintetben is fontos lenne az épület helyi védetté nyilvánítása, amivel az épület mentesülne az energetikai korszerűsítés kötelme alól.


Tisztelt Polgármester Asszony!

A vasúti megállóhely lebontásával és új építésével kapcsolatos tervekkel kapcsolatban írok Önnek.

Nem értek egyet a tervezett beruházással, mert az szükségtelen rombolással járna. Tisztelettel kérem Önt és a képviselő-testületet, hogy mindent tegyenek meg a meglévő állomásépület megvédése érdekében.

A közzétett terv szerint ezek a jelenlegi állomás fogyatékosságai, amik miatt újat kell építeni:

  • kedvezőtlen a látványa az Állomás utca felől
  • családi házra emlékeztet az épület megjelenése
  • a mosdók elhelyezése kedvezőtlen, mert külső a megközelítésük
  • szűkös a tornác alatti várakozótér
  • a pénztárnak nincs bejárati zsilipe és külön vécéje
  • a peronnak nincs akadálymentes megközelítése
  • az Állomás utcai parkoló szélén nincs leesés elleni védelem
  • a peron szintjét meg kell emelni.

Az utolsó háromnak nyilvánvalóan semmi köze magához az épülethez. Az tény, hogy a lépcsők rosszak és a rámpák nehezen járhatók. A volt trafóház felőli rámpát néhány éve betonozták, de olyan gyenge minőségben, hogy pár hónap múlva elkezdett porlani, szétmenni. A másik rámpa is balesetveszélyes, sáros, síkos. Ennek ügyében 2019 decemberében 2020 áprilisára ígérte a MÁV a javítást; ez nem történt meg. A peront is néhány évvel ezelőtt építették, de gyenge minőségben és a szükségesnél rövidebb hosszon (a nyári szezonban a hosszabb gyorsvonatok nem férnek el a peron mellett, az utasoknak ugorniuk kell a leszálláskor). Most az is kiderült, hogy 25 centivel alacsonyabbak a szükségesnél.

A lépcsők és a rámpák rendbetétele fontos és szükséges. A tervezett lift hasznos segítség lesz azoknak, akik nehezen járnak vagy kerekesszékkel közlekednek.

Az épülettel kapcsolatos problémák nem olyan súlyúak, hogy a lebontását indokolnák. Az első kettő erősen szubjektív, és éppen annyira nem érdemes részletesen tárgyalni, mint azokat a felvetéseket, hogy a tervezett új épület csúnya vagy szép. (Szerintem csúnya.) A mosdók elhelyezése és a tornác alatti terület mérete legfeljebb kényelmetlenségnek tekinthető, az épület bontását nem indokolja. Talán a pénztárral kapcsolatos kifogások érdemelnek szót, ezeket egy új épület tervezése során figyelembe kellene venni, de a bontást semmiképpen sem indokolják.

Van még egy nagyon fontos szempont, amivel a terv semmilyen módon nem foglalkozik. A meglévő épület Balatonakarattya építészeti örökségének része, egy építészeti korszak méltó emléke. Annak idején korszerűen és jó minőségben építették meg, kiállta az idők próbáját. Az évtizedek által esetleg okozott romlást érdemes kijavítani, és ha van rá szükség, korszerűsíteni is lehet (a jellegének megőrzése mellett.)

Javaslom, hogy az Önkormányzat fontolja meg az épület helyi védelem alá helyezését (Csittényhegy megálló épületével együtt).

Nem magához az épülethez tartozik, de az akarattyaiak (itt élők és nyaralók) szempontjából fontos kérdés a bontás és az építkezés idején a közlekedés. Ezt a témát a terv sötétben hagyja, kizárólag vasúti üzem szempontjából fontos távközlési helyiség és berendezések sorsával foglalkozik, amiket ideiglenesen máshol kell elhelyezni a munkálatok idejére.

A lépcsők, rámpák, peron és az épület bontása, majd újak építése sok hónapot vesz majd igénybe, és ezen idő alatt nem lesz használható a megállónk, megint zavar lesz a közlekedésünkben.

Tisztelettel,

Kerékfy Pál


Rajtam kívül sokan mások is írtak az épület megvédése érdekében. A petíciók közül kiemelkedően fontos a Balatonakarattyai Fürdőtelep Egyesületé, amelyben sok akarattyai civil szervezettel összefogva kérik az épület megmentését.

Levél az akarattyai állomásépület lebontása ellen” bejegyzéshez 7 hozzászólás

    1. Köszönöm a támogatást!
      Érdemes az önkormányzatnak is írni. Úgy gondolom, hogy jelentős muníciót jelent a tárgyalások során a sok ember véleménye.

      Kedvelés

  1. A mostani épület semmiféle értéket nem képvisel, kár sírni miatta. Nem is régi, nem is szép, nem is praktikus.
    – a peronnak nincs akadálymentes megközelítése
    – az Állomás utcai parkoló szélén nincs leesés elleni védelem
    – a peron szintjét meg kell emelni.
    Ezeknek ne lenne köze az épülethez?? Kerekfy úr, miért ír arról, amihez nem ért?

    Kedvelés

Hozzászólás a(z) Constantinus A.P. bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s