A volt MÁV Üdülőn átvezető út lezárása

Tegnap (okt. 15-én) akarattyai polgártársunk megírta a Facebookon, hogy a daru bontása miatt ma le lesz zárva az üdülőn átvezető út.

Az nem derült ki számomra, hogy gyalogosan se lehet majd átjutni, ezért ma a 12. Országfutásra vállalt 100 km-es teljesítésem első 20 kilométerét úgy terveztem, hogy lemegyek az alagúton keresztül, végig a Koppány soron, az Aligai úton, keresztül a Club Aligán, majd a Zrínyi utcán, utána fel Balatonvilágos vasútállomáshoz, végig az aligai magasparton, majd némi csalinkázás után már meg is lett volna a 20 km.

Az üdülő bejáratánál láttam egy ici-pici zsákutca táblát, de ettől nem ijedtem meg, hiszen az csak a járművekre vonatkozik. Gyalogosok általában átjuthatnak a “zsákon”. Na, itt és most nem ez volt a helyzet! Nagyon kedves biztonsági őr állta az utamat. Elmondta, hogy életveszélyes lenne továbbmenni, mert a nagy darut bontó nagy daru éppen az úttest felett dolgozik (más út pedig nincs).

Azt is megtudtam tőle, hogy a Polgármesteri Hivatalnál precízen bejelentették a munkálatokat, hogy tájékoztatni tudják az érintetteket.

Egyébként, impozáns látvány, ahogy az egyik daru bontja a másikat:

Annak idején (februárban) a daruk építését is érdeklődéssel figyeltem.

Ami a mai futást illeti: Kicsit elment a kedvem az egésztől, hogy vissza kellett mennem az alagúton át. Nem tudtam még megszeretni azt az emelkedőt. Mire felértem, már eldöntöttem, hogy ez a daru nem állhat a mai húszas útjába. Meg is lett:

Kicsit több lett a szintkülönbség a tervezettnél. Így 200 méter lett a teljes (ebben benne van az a jókora emelkedő, ami Világoson visz fel a parti úttól a vasútállomásig, majd a magaspartra).

Ha már az elzárásról van szó: Kicsit bizonytalan voltam, hogy még októberben is kinyitják-e a Club Aliga akarattyai kapuját napközbenre. Kinyitják.

Feltételezem, hogy holnap már járható lesz a Koppány sor, végeznek ma a daru bontásával. Biztosat, persze, nem tudhatunk …

Kerékfy Pál

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s