Balatonakarattya és Balatonkenese egyeztet

A legfrissebb (aug. 18-ai) hír dr. Imrédy Szabolcs alpolgármesterünk tollából.

Előzmények:

2020. január 10-én mindkét település önkormányzata örömmel számolt be arról, hogy a bíróság rögzítette a két település közigazgatási határát, mégpedig a 2012. augusztus 5-ei népszavazáson megszavazottak szerint.

“Ennek értelmében a két település immár bíróság által megállapított közigazgatási területtel rendelkezik. A per folytatásában már nem a határról, hanem a vagyonmegosztásról születhet döntés.”

Erről nagy örömmel számoltunk be a “Két örömhír a perrel kapcsolatban” című cikkben.

A következő találkozás 2020. február 6-án volt. Az erről kiadott, lényegében szó szerint azonos szövegű, közlemények azt mutatták, hogy a feszült viszony már a múlté. Ismét említésre került a határkérdés lezárása és a megegyezésre való törekvés.

Többet erről: “Közel a megegyezés?

Ezt követően 2020. február 19-én újabb egyeztetés volt a két település vezetői között. Erről sok információt nem kaptunk, de kedvező jelnek tekintettem, hogy a következő megbeszélés dátumát is kitűzték (március 25-ére), azzal hogy akkor a szakértői elemzés eredményének ismeretében folytatódik az egyeztetés. A megbeszélésről közzétett kép megerősítette a pozitív várakozásokat.

Erről itt lehet többet olvasni: “Újabb jó hírt kaptunk!

Ezt követte a hideg zuhany, amiről az Akarattyai Napló 2020. május-júniusi számából értesültünk. A kenesei vezetés meggondolta magát, mégsem tekinti lezártnak a határkérdést, és felülvizsgálatot kezdeményezett a Kúriánál. Az eljárás jelenlegi állásáról nem kaptunk hírt, de a nyári ítélkezési szünet ennek sem tesz jót.

További részletek a “Hol a határ?” című cikkben.

A mai hír óvatosan optimista (“Összességében elmondható, hogy az álláspontok közlednek, ugyanakkor még számos nyitott kérdésben kell a két településnek megtalálnia a közös nevezőt, de bízunk abban, hogy a további egyeztetések során el tudunk jutni arra a közös kompromisszumra, amely mindkét fél számára elfogadható.”). Az optimista hangvétel ellenére bennem olyan érzést kelt, mintha távolabb lennénk a végkifejlettől, mint februárban, amikor így szólt a szöveg: “Az egyeztetésen mindkét település kifejtette részletes álláspontját a vagyonmegosztás mikéntjével kapcsolatban, és bár egyelőre vannak álláspontbeli különbségek, láthatóak olyan közös pontok, amelyekre építkezve eljuthatunk a megállapodás megkötéséig“.

A rendezetlen helyzet egyik nagy vesztese a Bezerédj strand és közönsége. A strandon és az előtte lévő büfésoron évek óta érződik a két település közötti vita kedvezőtlen hatása.

Továbbiak: “Mi újság a Bezerédj strandon?

Számomra nyugtalanító, hogy a mai hírben egyáltalán nem esik szó a határról. Miért nyugtalanít? A határvita lezárása előtt nagyon nehéz a vagyonról egyeztetni. Nem véletlen, hogy a bíróság is a határt véglegesítette először, hogy utána már annak ismeretében lehessen azt eldönteni, hogy ez egyes vagyonelemek (például a Bezerédj strand) kinek a tulajdonába kerülnek.

Jegyezzük meg, hogy itt nem valamilyen absztrakt “önkormányzati” vagyonról van szó! Ez valójában a mi vagyonunk, minden akarattyai közös vagyona, amivel a mi megbízásunkból gazdálkodik az önkormányzat.

Remélem és várom a jobb híreket!

Kerékfy Pál

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s