A Bercsényi strand márciusban

Még alig búcsúztunk el a téltől, máris befejezett és folyamatban lévő strandi fejlesztésekről számolhatunk be.

Korábban hírt adtunk arról, hogy három akarattyai strand részesült pályázati támogatásban. Akkor a listán a Bercsényi strand nem volt rajta. 

A Bercsényi sem mostohagyerek! Annyira nem az, hogy már folynak is a munkálatok a főépület földszintjén. A tavalyi munkák (tető és tetőterasz) után a vizesblokkok újulnak meg most.

Ettől független, másik jó hír az, hogy a Tengósok Kikötője bővült. Nagyobb lett az épület és a terasz is, és készült egy harmadik ablak.
Remélem, hogy már húsvétkor is benézhetünk ide!

A következő hírnek nem tudok örülni, de meg kell értenem őket. Sokáig töltötték munkával az egész nyarat, sokáig tették oda magukat, hogy a megszokott ízeket élvezhessük. Igen, a Gyula Művek most már végleg bezár. Elfáradtak, eladják. Frissítés: Gyula úr most telefonált, hogy valóban árulják, de addig kinyitnak ők, amíg nem lesz megfelelő vevő. E szerint nagypénteken várhatóan kinyitnak. Ők így készülnek! Megnyugodhatunk. Egyelőre.

Jól bevezetett, nagy vendégkörrel rendelkező, népszerű melegkonyhás büfét vehet az, aki majd az akarattyaiak és vendégeink megelégedésére akarja továbbvinni.
http://top10ingatlan.hu/041415612940?fbclid=IwAR2sdMJe7D9UwFO2EngxGjGZIgzg0qA6Qf5kPv1PCd3ANzZuLz79EfcdHWM

Kerékfy Pál

A Bercsényi strand márciusban” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s